Barion Pixel

Te, hogy rázkódtál vissza szabadság után a mindennapi kerékvágásba?

Augusztus végén, nagyon jól éreztem ott magam ahol voltam, és egy porcikám sem akart haza jönni.

Mikor már csak pár nap volt hátra és indulni kellet volna haza, hiszen kezdődik az iskola. Elindultam naplementét nézni egy közeli hegyoldalra. De már a főút mellett megcsúszott a lában, elestem és kibicsaklott a bokám.

Amikor ott üldögéltem a földön, és szemléltem a csillagokat magam előtt, azonnal rájöttem, a kirándulásnak itt vége, és ideje szembe néznem a tényekkel és önmagammal.

Már maga a ”landolás” is érdekes volt, mert mint egy lassított filmfelvételt, valahogy kívülről is láttam a történést, de persze pillanatok alatt történt az egész. Társteremtők vagyunk, és én időt adtam magamnak.

Ily módon, nyertem még pár napot és senki sem ítélheted meg, hogy nem utazunk haza. Bár sokat gyalogolni nem tudtam, de zavartalanul élvezhettem a környéket. Viszont szívességet kellet kérjek, hogy valaki levezesse az autót a hegyekből, és más haza, így utolsó estén haza értünk. Időben! 🙂

Nagyon nem akartam újra beállni a kerékvágásba.

És így működünk mindannyian.

Amikor:

  • valamit nagyon nem szeretnénk,
  • nem szívesen járunk be a munkahelyünkre,
  • boldogtalanok vagyunk a párkapcsolatunkban,
  • félünk valamibe belevágni,
  • úgy érezzük kilátástalan a helyzetünk,…

Kreálunk valamit.  

Felmentést szerezzünk magunk vagy a környezetünk által, vagy ami még rosszabb megbetegszünk, hiszen nem hallgatunk a belső hangra, a lelkünkre, amely sokszor szólt már, hogy valami megoldást kellene keresni, meg kellene oldani azt a valamit. Hiába szólt többször szólt, nem tettük.

És akkor szoktak jönni a látványosabb jelzések:

  • gyengeség, kimerültség
  • feszültség – frusztráltság
  • alvás problémák
  • egy baleset vagy balesetek sorozata
  • egy betegség, amely megállít – hogy legyen időnk önmagunkra.

Ezek mind jelzések, hogy valami nincs rendben. És ezt mindig érezzük előtte, csak általában:

  • nem szoktunk időt szánni rá
  • úgy gondoljuk, megoldódik magától – hogy én tettem most augusztus végén
  • egyszerűen halogatunk

Hiszem, hogy soha semmi nem történik véletlenül, és ha a megélt helyzetből felismerjük, mit kell megtanulunk, akkor tovább tudunk lépni, anélkül, hogy valamikor újra hasonló megpróbáltatásokon kellene átmennünk.

Az esést követően, én még jobban élveztem, minden percét az ott létemnek és sokkal intenzívebben éltem meg mindazt, ami körülvesz.

Elkezdtem magamon dolgozni, hiszen ha megszűnik a kiváltó ok, feloldódik a probléma.

Segíteni másoknak nagyon jó, és szívesen teszem.

De segítséget kérni és elfogadni, mint kiderült, számomra nem is volt annyira könnyű. De muszáj volt, első nap apróságokban is, majd a hazajutásban, hiszen annyi Km-t nem tudtam volna levezetni. Hát gyakoroltam a segítségkérést, és nagy örömmel éltem meg, hogy mindenki kedves és szívélyes volt, amiért hálás vagyok nekik és a leckének is.

És köszönöm, hogy ennyivel megúsztam! 🙂

Az ”akklimatizálás” még folyamatban van, az imént néztem végig a fotókat melyek a nyár folyamán készültek. Mérhetetlen hálát érzek, hogy annyi helyre eljuthattam és annyi csodás élményben lehetett részem nekem és a családomnak is.

Elfogadom, hogy a vakáció ideje lejárt! Nyitott vagyok és örömmel fogadom mindazt, amit az Univerzum szán nekem és teszem a dolgom a lehető legjobb úton és módon. Feltétel nélküli szeretetben, haladok az utamon tovább!

Ha szeretnéd, az utolsó bekezdésben megfogalmazottak érzésének megismerést és azok betöltését a Teremtő Legmagasabb szintjéről, mondj igent, írd le komment-be és tanúsítom számodra! 🙂